Említettem korábban a kognitív viselkedésterápia alapelvét, amely szerint nem az események határozzák meg azt, ahogyan érezzük magunkat, hanem az, ahogy mi értelmezzük a helyzetet.
A temperamentumunk valamint a gyerek- és serdülőkori élményeink következtében kognitív torzítások (gondolkodási hibák) is kialakulhatnak a gondolkodásmódunkban. Ezek a gondolkodásbeli hibák befolyásolják az ítélőképességünket bizonyos helyzetekben és azt, ahogyan látjuk önmagunkat.
Az alábbiakban felsorolok 15 gyakori kognitív torzítást:
1. Negatív szűrés.
Kiemeljük a negatív részleteket egy adott eseményből és minden pozitívumot kizárunk. Egy személy például kiemel egy kellemetlen pillanatot az életéből és addig rágódik rajta, míg az Ő elképzelése a történtekről sötét lesz.
2. Fekete-fehér gondolkodás.
Ez a beszédes nevű kognitív torzítás abban nyilvául meg, hogy az alkalmazója vagy feketén vagy fehéren látja a világot. Valami tökéletes kell legyen, hogyha nem, akkor semmirevalók vagyunk és minden hiába volt! A gondolkodás folyamán embereket vagy helyzeteket rugalmatlan jó/rossz kategóriákba kényszerítünk. Így nem kap helyet a “szürke” és nem mutatkozik meg egy helyzet vagy személy összetettsége.
3. Túláltalánosítás.
A túláltalánosító személy általános következtetést von le egyetlen helyzet vagy bizonyíték alapján. Ez alapján, ha egyszer valami rossznak ítélt dolog történt velünk, akkor az biztos újra és újra fog történni. A személy úgy látja hogy a jövőre nézve hasonló helyzetek áldozata lesz.
4. Önkényes következtetés.
Alátámasztások hiányában meg vagyunk győződve arról, hogy ismerjük a társunk szándékait/gondolatait/véleményét rólunk. Abban a hitben élünk, hogy tudjuk, hogyan éreznek mások irántunk és hogyan fognak viszonyulni.
5. Nagyítás vagy kicsinyítés.
Arra számítunk, hogy egy megelőzhetelen szőrnyű esemény fog bekövetkezni. Mások sikerei nagyok, míg a saját sikerek elhanyagolhatóvá töpörödnek.
6. Perszonalizáció.
Minden rólam szól! Mindent amit mások csinálnak magamra vonatkoztatva elemzek és összefüggéseket hozok létre. A folyamat során összehasonlítom magamat a körülöttem levő személyekkel és úgy gondolom, hogy másságom miatt viselkednek és reagálnak úgy, ahogy teszik.
7. Kontroll téveszme.
Ha úgy érezzük külső erők irányítanak, akkor a sors áldozatai vagyunk. Ebben az esetben a személy nem felelős semmiért, hisz nem voltak meg a megfelelő körülmények. Ezzel ellentétes véglet, amikor egy személy úgy érzi mindenért és mindenki boldogságáért felelős.
8. Igazságosság téveszme.
Bosszúsnak érezzük magunkat, azért, mert úgy gondoljuk, hogy tudjuk mi lenne igazságos, de a környezetünk nem ért velünk egyet. Ha az életben mindent a saját igazság mércénkhez mérünk, gyakran rosszul fogjuk érezni magunkat miatta. A helyzetek gyakran nem elvárásaink szerint alakulnak, annak ellenére, hogy úgy szeretnénk.
9. Hibáztatás
Mindenki más hibás a saját fájdalmamért vagy én vagyok hibás minden egyes problémáért. Például nem hibáztathatunk senkit, azért, ahogyan érezzük magunkat, tőlünk függ, hogy hogyan éljük meg a helyzetet.
10. Kellek és muszájok.
Ezt a torzítást alkalmazó személyt rugalmatlan szabályok határozzák meg. Ezek a szabályok mentén várja el, hogy a környezete és saját maga megfeleljen a standardoknak. Azok, akik ezeket a szabályokat megszegik dühössé tesznek és ha mi szegjük meg, akkor lelkiismeretfurdalásunk van.
11. Érzelmi érvelés.
Úgy gondoljuk, hogy az érzelmeink feltétlenül valósak. Ha unalmasnak és butának érezzük magunkat, akkor az minden bizonnyal igaz. Azt a következtetést vonom le, hogy az egészségtelen érzéseim valóban a valóságot tükrözik.
12. Változás téveszméje.
Elvárjuk, hogy mások változzanak a saját érdekünkbe és úgy gondoljuk, hogy megfelelő erőltetéssel sikerülni fog. Meg kell változtatnunk az embereket, mert a boldogságunk tőlük függ.
13. Címkézés.
Egy vagy két tulajdonságunk alapján egy globális értékítéletet vonunk le saját magunkat vagy környezetünket illetően. Ahelyett, hogy egy hibát a saját környezetében értelmeznénk, megbélyegezzük az elkövetőjét.
14. Mindig igazmondó.
Folyamatosan a saját igazunkat próbáljuk meg bebizonyítni és azt, hogy a véleményünk és cselekedeteink helyesek. A hibázás elképzelhetetlen és bármit megteszünk azért, hogy végül nekünk adjanak igazat és elismerjenek.
15. Jutalom téveszme.
Azt várjuk el, hogy a lemondásért és önfeláldozásért valamilyen módon jutalomhoz jussunk. Ha úgy érezzük, hogy hiába hoztunk áldozatokat, ez feldühít és mélységesen szomorúvá tesz.
Wellmann Szőcs Orsolya 