Tudom, hogy mit szeretnék és hogyan!

Jogom van ahhoz, hogy:

  • meghallgassanak;
  • tisztelettel bánjanak velem;
  • kérdezzek, hozzáértő személyhez forduljak;
  • kifejezzem az érzelmeimet;
  • elmondjam a véleményem;
  • szükség esetén nemet mondjak;
  • azt mondjam, hogy “nem tudom”;
  • hibázzak;
  • segítséget kérjek;
  • megváltoztassam az elhatározásomat;
  • ezek a jogok nyilvánvaló természetességgel illetik meg beszélgetőpartneremet is.

(Németh Erzsébet, 2009 nyomán)

Ha nem is tudatosan, de alkalmazza mindezeket a jogokat minden olyan személy, aki asszertív. Mit jelent az asszertivitás?

Egy olyan megnyilvánulás, amely során hatékonyan kifejezzük önmagunkat viselkedési, érzelmi és gondolati szinten. Magabiztosan kiállunk azért amit akarunk és amit gondolunk, tiszteletben tartva azt, hogy másokat is megillet ez a jog. Az asszertív magatartás a szubmisszív (megalázkodó) és agresszív megnyilvánulás közötti átmenet.

Az alábbi kérdéseken elgondolkodva, hogy gondolja, a fenti három közül Önre melyik magatartás jellemző leginkább:

  • Ha valamit nem ért, meg meri-e kérni partnerét, hogy ismételje meg vagy magyarázza el, amit mondott?
  • Ha valaki túlzó kéréssel áll elő, vissza tudja-e utasítani?
  • Tudja-e társát szemtől szembe kritizálni?
  • Tudja-e a bókot anélkül fogadni, hogy zavarba jönne?
  • Munkájával kapcsolatos elégedetlenségét megmondja-e a főnökének?
  • El tudja-e kerülni, hogy mások kihasználják vagy ide-oda “lökdössék”?
  • Szokott-e értekezleten felszólalni, kérdezni?
  • Tud-e nemet mondani, amikor szeretne?
  • Ha valaki nyilvánvalóan igazságtalan, szóvá teszi neki?
  • Meg meri kérdezni valakitől, hogy megsértette-e?
  • Magabiztos-e felvételi beszélgetéseken?
  • Meghallgatják-e az emberek az ötleteit?
  • Ha valaki joggal kritizálja, végig tudja-e hallgatni anélkül, hogy védekezésbe menekülne?
  • Ha valaki rosszul végez el önnek egy munkát, megkéri-e, hogy csinálja meg rendesen?
  • Idegenek között nyugodtnak és magabiztosnak érzi magát?
  • Ha valaki visszaél bizalmával, megmondja neki őszintén, mit érez?
  • Ha valaki, akit tisztel, olyat mond, amivel egyáltalán nem ért egyet, kifejti-e saját véleményét?
  • Ellent tud-e mondani egy hatalmi pozícióban levő személynek?
  • Ha tudomására jut, hogy valaki rossz hírbe hozza, megkeresi-e, hogy tisztázzák ezt?
  • El tudja-e kerülni, hogy túl sokat mentegetőzzön?
  • Mer-e szívességet kérni?
  • Ha valaki szívességet kér, vissza tudja-e utasítani?

(Németh Erzsébet, 2009 nyomán)

Az asszertivitás tréning elősegíti a szakmai és magánéleti  fejlődést közvetetten, az önbizalmat, önértékelést növelve, valamint új szociális készségek elsajátítása által.

 

Forrás: Németh E. (2009). A személyes hatékonyság fejlesztése.

Tudom, hogy mit szeretnék és hogyan!” bejegyzéshez egy hozzászólás

Új írása

Hozzászólás

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑