Az első mondat talán jó alkalom arra, hogy leírjam: a fenti nem megfelelő cím! Miért? Azért, mert arról szeretnék írni, hogy miért egészséges és hasznos elismerni a hibáinkat és tévedéseinket. Egy munkában/párkapcsolatban/családban fellépő konfliktushelyzet nem csata. Nem háború. Ami történt és elhangzott, visszafordíthatatlan és jó önértékelés+ empátia kell ahhoz, hogy valaki őszintén bocsánatot kérjen, elismerje a tévedéseit. Egészséges racionalitás pedig ahhoz, hogy ne sodorja önmagát a hibáztatás és bűntudat ördögi körébe.
Ennek fényében tehát… A cím is hibás, elismerem. Elnézést, ha valakit összezavart. Következőkor törekszem egy találóbbat írni…
A kiegyensúlyozottság egyik jele az akaratlanul elkövetett tévedések egészséges feldolgozása. A következő feltételek szükségesek hozzá:
- Önismeret és introspekció
- Empátia
- Önbizalom
- Jó önértékelés
- Egészséges énkép
- Asszertív viselkedés
- Rugalmas és racionális gondolkodásmód
- Kommunikációs készségek
Mindezek szorosan összefüggenek és kölcsönösen hatnak egymásra. Ha ismerem az erősségeimet és gyengeségeimet (egészséges énkép és jó önismeret);ezeknek tudatában elismerem az értékemet (jó önértékelés);hajlandó vagyok a saját gondolataimon, viselkedésemen elgondolkodni (introspekció); tisztelettel vagyok önmagam és mások iránt és kifejezem a véleményemet (asszertivitás része, önbizalom); hosszú távon, rugalmasan gondolkodom és nem ítélem el önmagamat vagy másokat a hibáikért ( racionális és rugalmas gondolkodás része); megértem a többiek nézőpontját is (empátia) és mindezt nekik is át tudom adni az üzenetemmel együtt, akkor a bocsánatkérésem nem megalázkodás, hanem tiszteletet kiváltó viselkedés lesz.
Egyszerű, igaz?
Összeségében nézve lehetetlen, hogy ne tévedjünk és nem várhatjuk el, hogy mások se tévedjenek velünk szemben. Ön a kapcsolatuk érdekében kinek szeretné elismerni, hogy hibázott vagy kinek a hibáit szeretné elfogadni?
Wellmann Szőcs Orsolya 
Hozzászólás