A “Ferde Tükör” sorozatban egy-egy destruktív negatív érzelemmel foglalkozok. A konstruktív érzelmekről a “Szörnyszelidítés”, avagy az örökké tartó boldogság receptje című bejegyzésemben írtam egy összefoglalót.
Amint a sorozat első bejegyzésében említettem, egy kérdés mindig el fog hangzani: mit mond ez az érzelem rólam?
Korábbi bejegyzéseimnek megfelelően (Egy gyökeresen új szemléletmód Kognitív viselkedésterápia): amikor érzelmi problémákkal szembesülünk ez mindig introspekcióra való felhívás kell legyen. Ezek az érzelmek leggyakrabban azt jelzik, hogy önmagunkba kell tekintsünk és válaszokat keressünk arra, hogy MINKET miért érint ÍGY az adott helyzet?
Az amerikai pszichológusok társaságának (APA – American Psychological Association) meghatározása alapján a düh olyan személyek/ helyzetek iránti ellenséges érzés, akikről/ amelyekről úgy gondoljuk, hogy szándékosan vétettek ellenünk.
A düh, amelyet egy adott helyzetben érzünk, irányulhat saját magunk vagy külső tényezők (pl.: egy másik személy, a környezetünk, a világ) felé. Az alábbi diagramot Gregg Henriques Ph.D., a James Madison Tudományegyetem klinikai és iskola pszichológia doktori tagozatainak a vezetője fejlesztette ki. A diagram három tengely ábrázolásának segítségével határozza meg a különböző destruktív és építő jellegű érzelmek egymáshoz való viszonyát.
Ennek alapján egy kiegyensúlyozott, érett felnőtt a helyzetnek megfelelően domináns (asszertív) de ugyanakkor együttműködő (rugalmas és alkalmazkodó) is. Amint láthatjuk, a destruktív érzelmek az alárendeltséggel (alacsony önértékelés, önbecsülés) és ellenségeskedéssel állnak összefüggésben.
Mit mond el tehát rólunk a düh, amit érzünk? Azt feltételezzük, hogy a környezetünk úgy gondolkodik, viselkedik és érez, mint ahogy mi viselkednénk, éreznénk az adott helyzetben. Különböző pszichológiai jellemzőkkel rendelkező személyek azonban különbözőképpen gondolkodnak, viselkednek és éreznek ugyanabban a helyzetben.
Például amikor dühös vagyok úgy értelmezem, hogy szándékosan ártanak nekem, mert ellenségesen tekintek mások felé és úgy gondolom, hogy mások is ellenségesek és versengenek. Ahogy gondolom, hogy hogyan gondolkodik, viselkedik és érez a személy tulajdonképpen az, ahogy én gondolkodnék, viselkednék és éreznék abban a helyzetben.
Tehát tudatosítottuk, hogy a helyzetre való rálátásunk szubjektív ( szándékos ártáson kívül más oka is lehet annak, hogy az adott személy így viselkedik velem). Feltéve, hogy ez igaz, megkérdezhetjük saját magunktól, hogy mit gondolhatott a számunkra ellenségesnek tűnő személy?
Pl.: Egy órát késett, mert egy elítélni méltó személy, aki engem nem tisztel. ( azt gondolom, hogy semmibe vesz és ő is egy semmirevaló)
A fenti példa egy én-központú, ellenséges és versengő megközelítés. Ez az értelmezés az empátia hiányát, bizalmatlanságot, ítélő készenlétet és rugalmatlan elvárásrendszer alapján való működést jelez.
Milyen más oka lehet annak, hogy az adott személy így viselkedett velem? Milyen ponton ingott meg a bizalmam az emberek iránt? Miért várom el, hogy az emberek mindig az elvárásaim szerint viselkedjenek? Milyen készségeket kell elsajátítanom ahhoz, hogy más szemszögből láthassam a világot?
Ha ellenségeskedéssel társul tehát, a düh nem segít fejlődni és hatékonyan együttműködni a környezetünkkel. Az ellenségeskedés hiányában azonban segít abban, hogy kiálljunk magunkért és hatékonyan, rugalmasan együttműködjünk a környezetünkkel.
Wellmann Szőcs Orsolya 
Hozzászólás